"A szerelem a lélek selyme, a szÃv bársonyvirága,
melynek magvát minden szÃvben elültette a teremtés,
de amely csak minden ezredik szÃvében érik meg igazán pompázó virággá."
Zelk Zoltán: Ez már az ősz
Ez már az Å‘sz. Itt-ott még egy tücsök, dalt próbál szegény, a füvek között. Szakad a húr, szétfoszlik a vonó - nem nótaszó ez már, de búcsúszó. Ez már az Å‘sz. Borzongva kél a nap. Közelg a rozsdaszÃnű áradat. Ãtzúg kertek, erdÅ‘k, hegyek fölött - elnémul a rigó, el a tücsök. Mily korán jÅ‘, mily korán tör felénk - hogy kortyolnánk még a nyár melegét! Be üres is volt idén a pohár, be hamar elmúlt ajkunktól a nyár! S hallod, Å‘k is, hogy szürcsölik a fák az Å‘szi ég keserű sugarát. Hiába isszák, nem ad már erÅ‘t, csügged az ág, sárgára vált a zöld. Csügged az ág, ejti leveleit.- Ó, ha az ember is a bűneit Ãgy hullatná! s lomb nélkül, meztelen, de állhatnék telemben bűntelenül.
